|
|
|
Sessym írta
2009-09-10 11:16 csütörtök
Gondolom, mindenki ELFelejtette már ezt a blogot - jól tette - de azért néha akad még írnivalóm. Szóval, ma egyik kedvenc jóbarátomnak ajánlom a lenti kis szösszenetet, mivel hogy szülinapja van ma, holnap meg névnapja ^^ "Én is"
Olykor csak az alkonyt várjuk, Mert éjjel jő az álmok tánca, És az évek tovaszálltát kívánjuk, Mert nincs az örömnek maradása, De emelt fővel járni, s küzdeni a létért, Erősnek lenni, és bízni önmagunkban, Sosem öregedni, harcolni a szépért, És nem csüggedni ebben az örök harcban... Ezt csak kevesen tudják, s értik: Hogy az élet lassan és nehezen érik, És hogy ha az úton rózsabimbó nyílik, Állj meg megcsodálni, mert az neked nyílik. "Ahová te mégy, oda megyek én is. Amit te elviselsz, elviselem én is, Amiért te harcolsz, azért küzdök én is, S amíg szeretsz mindíg veled leszek én is." Boldog születésnapot!  Ja, és majd elfelejtettem: Sessym off.
|
|
Sessym írta
2009-05-22 13:24 péntek
Kétezerkilenc május. Heh. Ezt is megértük. No, ma votl egy lájtos pillanatom. Íme az eredménye: En hatu (Csak egy) Ma reggel arra ébredtem, Hogy összetartozol velem, Senkim rajtad kívül nincs már, Akiért könnyezhetnék, Ezért kérlek ne hervadj el, Te egyetlen virág...
Ugye tudod, nincs még egy esély? Ugye tudod, nincs több lehetőség? Ugye tudod, hogyha elmennél, Ugye tudod, ugye visszajönnél?
Ma éjjel arra ébredtem, Senki nincs mellettem, Senkim rajtad kívül nincs már, Akiért könnyezhetnék, Ezért kérlek ne tűnj el, Te egyetlen virág...
Ugye tudod, nincs több próba? Ugye tudod, csak egy életünk van? Ugye tudod, nekünk nem jut más? Ugye tudod, egyetlen virág?
Ma éjjel arra ébredtem, Az árnyad itt van elem, Több szívem nem maradt már, Amit elajándékozhatnék, És kérlek ne veszítsd el, Te egyetlen virág... Kis dalszöveg... Lehet csajoknak küldözgetni Aki magára vehetné, az úgyse olvassa, és ne is. Sessym off.
|
|
Boldog Trollnapot!
2009-04-21 09:26 kedd
Úgy döntöttem, ma nemzetközi trollnap van. A mai nap arról szól, hogy legyen egy olyan napod, amikor felfedezed a magadban rejlő trollt. A trollok sokat tesznek a köztrollságért, kontrollt és trolleranciát köszönhetünk nekik. Minden trollábbi nélkül, ugyanis nekik nem trollas a hátuk, és jól trollják a trollkodást. De hát ők trollok. A trollnapon emlékezzünk eg trolluk. Ezért trollok ide egy verset az icipici trollról: Icipici troll mászik lenn a híd alatt, Arra megy egy ember, vezet egy lovat, Meghallja a pici troll, lenn a híd alatt, Gyomra korog, bunkó forog, Az üstben a pörkölt fortyog!
Arra ment egy lovag, talpig vasban, Mindig éhes trollunk száját nyalta, A pörköltet lovaggal majd lenyomtatja. Bunkó forog, csörög a kard, Nyárson sülni lovag akart! Mindenkinek boldog trollnapot! Sessym off
|
|
FAIL-ológia
2009-03-05 07:59 csütörtök
Na fussunk neki ennek még egyszer. Ha már legutóbb a failnál jártunk. Mi is a FAIL? Az kérlek, olyan, mint a buktad, csak ezt nem buktad, hanem FAIL. Szóval önmagában fogalom. Lássunk néhány tipikus FAIL-t: - Reggel csörög az óra, és nem ébredsz fel rá.
- Elindítod a géped az irodában, leülnél dolgozni, és a jól megszokott fehér képenyő fogad, címlécben egy kedves kis (Not Responding) felirattal. A saját munkaeszközödtől nem tudsz dolgozni.
- Veszel egy tízezer forintos cipőt és 2 nap múlva kiderül, hogy kényelmetlen és az is marad.
Ez a rosszabbik változat, ugyanis ebben semmi vicces nincs. Bosszantó, és, hát... FAIL. Viszont van egy változat, ami kellemesen fűszeressé teszi az amúgyis tragikomikus életet, ezt hívjuk úgy, hogy Epic FAIL. Hogy miért epic az a példákból ki fog derülni. Egyébként mindegyik megtörtént eset. - Elindítod a géped és az eddig teljesen normál, működő, módosítatlan rendszer kék halállal indul.
- Egy csajnak, aki kihívott az étkezőbe, egy svéd gyártmányú guminőről tartasz taglalt, adatokkal tűzdelt beszámolót.
- Túlórázol és kevesebbet kapsz, mintha egész hómapban táppénzen lettél volna.
Szóval amikor egyszerűen nincs rá kifogás. Elhatároztam, hogy gyűjteni fogom az ilyeneket. Ki-ki sír rajta vagy nevet, döntse el. Sessym off.
|
|
Sessym írta
2009-01-27 19:38 kedd
Blogol.hu új dizájn: FAIL.
Megbízhatóság: FAIL.
Service currently not available, please get the fuck off.
Sessym off.
|
|
Sessym írta
2008-12-11 07:06 csütörtök
Nahát, mi van itt? Bloog... A gazdasági világválságra való tekintettel mostantól két havona egyszer frissül. Némi gondolat a legújabb MMO-ról Real Life címmel: - A regisztrációhoz szükség van a teljes genomodra. Szeremcsére egyebet nem kérnek.
- Általában 9 hónapig tart, amíg aktiválják az accountodat. Ha kevesebb, akkor azt a karakter sínyli meg.
- A loginról annyit, hogy ha nincs szerencséd, akkor nagyon leviszi a HPját annak, aki meghívott.
- Karakteralkotás: genom alapján random generálja. Class nincs, később a játék folyamán szinttől, fajtól és teljesített questektől függően titléket lehet szerezni.
- Tutorial: nincs. Általában hetekbe telik, mire megtanulod mozgatni a karaktert, hónapokba amíg be tudod állítani az interfészt, éstudsz csetet használni.
- Óvatosan a halállal, mert nincs respawn. Ha meghaltál, törlik a karaktert.
- Főbb questeket érdemes megcsinálni, de alaposan oda kell figyelni, mert ha failel, legfeljebb véges számú lehetőség adódik újra felvenni.
- Lehet mindent csinálni. A világ a háttérben teljesen önállóan viselkedik és reagál. Scripteltséget nagyon ritkán találni, és az egyértelmű questeket is keresni kell.
- Piszok jó a grafikája. Minden teljesen realisztikus. A játék fizikája szintén kitűnően tükrözi a valóságot.
- Vannak, akik alapból fullos cuccal kezdenek, másoknak mindent ki kell farmolni, megint mások meg nem is tudnak farmolni. A karakter egyensúly pocsék.
- A kezdőhelyen is vannak agrós mobok, sőt néha permanens effekteket kapsz, amiktől csak nagy kvesztezés árán szabadulhatsz meg, és nem biztos, hogy örökre.
- A játék mellett legyen mondva, hogy teljes körű lehetőséged nyílik roleplayezni, bár általáan a hardcore grinderektől nehéz fejlődni.
- Van, aki botozik, az ilyen karaktereket viszont nehéz felismeerni.
- Vannak NPC-k is, de egész jól beleolvadnak a környezetükbe, avatatéan szemmel, pl screenshotról lehetetlen megmondani, melyik player és melyik NPC.
- A pvp teljesen nyílt, de sok helyen korátozások vannak, későbbi büntetéssel.
- Klánba viszonylag könnyű csatlakozni, de penalty van ha kilépsz, illetve néhány klán tagjai vadászni kezdenek rád.
- Karakter alszik, amíg offline vagy, de ilyenkor is bent marad a világban, és történhetnek vele dolgok. Néha disconnectel a szerver, ilyenkor elájulsz, de vna olyan is, hogy ideiglenes bant kapsz, olyankor kómában fekszik a karid. Egyik haver fél éves bant kapott, mert balesetben túl magasan maradt a HP-ja, és azt mondták life-hacker.
- Customer support nincs. A GM-ekről meg nem nyilatkozom.
Hát, dióhéjban ennyit a Real Life-ról. Aki még nem regisztrált, az gondolkozzon el a fentieken, és döntse el, tetszik-e neki, ha nem akkor el se kezdje, a játékot nem peccselik. Aki pedig már játszik, de nem tudott a fentiek közül valamit, ami nem tetszik neki, az logoljon ki. Mint ahogy én is az admin felületről. Viszlát jövőre. BK, KÜK, BUÉK, meg ilyenek. Sessym off.
|
|
Sessym írta
2008-10-22 16:14 szerda
Kétezernyóccoktóberibejegyzés. Olyanlustavagyokhogymanemírokinkábbszóközt. Mai menü: In Flames - Colony
In your world, the day is no threat In my world, there is an absence of light "Genetic superior cell" controlled By the fathomless and unbearable A radical new Form of plastic and rage Biologically optimized But with a strangling pulse In your world, you find me worthy In my world, I "parashoot" my life A virtual drugstore populated By the fathomless and unbearable Machine, meat and blood In an intimate relationship The new - superior - More effective than all the preceding When we can no longer Cry and reality is torn Then it's easy to forget That the responsibility lies on us all In your world, the night is no threat In my world, the darkness Transforms to a vision of hell Populated by fathomless and unbearable
Vigyázat, vacak fordítás következik: In Flames - Kolónia Világodban a nappal veszélytelen, Világomból hiányzik a fény. "Genetikusan felsőbbrendű sejt" - irányítva Az elképzelhetetlen és az elviselhetetlen által. Műanyag és harag legújabb formája, Biológiailag optimalizálva, De fojtogató lüktetéssel. Világodban érdemesnek találsz, Világomban kiugrom az életemből, Virtuális drogüzlet, benépesítve Az elképzelhetetlen és elviselhetetlen által. Gép, hús és vér, Intim kapcsolatban, Az új - felsőbrendű - lény, Minden eddiginél hatékonyabb. Mikor nem tudunk továb sírni, És a valóság szétszakad, Akkor könnyű elfelejteni, A felelősség a miénk marad. Világodban az éj veszélytelen, Világomban a sötétség Pokoli látomássá lesz, Az elképzelhetetlennel és az elviselhetetlennel benépesítve. Jön a términyátor. Sessym off.
|
|
Sessym írta
2008-09-30 08:09 kedd
Na, egész jól tartom a formát. Igazából nincs mindig kedvem írogatni. Azaz ritkán. Most azért feldobok ide valamit, csak úgy, poénból, hogy legyen... Szóval ma reggel az óra csörgését hallgattam és éppen próbáltam visszatérni az ébrenléti állapotba, amelyből mellesleg csak valami deliriumos automatizált mozdulatsor lett, mely magában foglalta az óra átállítását, visszafekvést, majd az ébredési metódus egy stílusos assert(0); utasítással vakvágányra futott. Az idő - pontosabban az óra azonban nem méltóztatott megállni, megfosztva attól az élménytől, mikoris nem vagyok álmos ha felébredek. Ezúttal a megfelelő eljárások normális sorrendben és tranziens hiba nélkül futottak le, pontosabban én a buszra, bár ez könnyen lehet kívülről valami szerencsétlen álmosfejű, görbehátú rokkant mozgásszervi hattyúdalának látszott. Minden esetre sikerült beérnem... Csak tudnám minek. Illetve tudom csakígy, másfél óra unkaidő után is nézek ki a fejemből és valami olyan reakciót adok a legtöbb inputra, hogy "hö?"... Kicsit visszatérve az óra hallgatásához éppen azon filozofáltam, milyne szép is lenne ha egy alternatív univerzumban valaki kielégíteni az alvásigényemet. De tényleg. Nappal dolgoznék éjszaka aktív lennék. Muhaha. Mintha nem lennék eléggé nerd így is. Ne nerd azt modnani hogy nem. Onnan tudod, hogy nerd vagy, hogy mikor valaki felszólít, hogy add át a helyed, azonnal a memóriaallokációra asszociálsz. Onnan tudod, hogy nerd vagy, hogy reggel mikor tiszta pár zoknit keresel nem nyitod ki a szekényt, hanem keresed a Ctrl+F-et, majd felháborodottan veszed tudomásul, hogy a kilincsből és ajtóból álló interfész nem támogatja. De tényleg! Miféle selejtes szekrény az, ami nem támogatja a kereső funkciót... Legalább villanyt kapcsolnál, vazze! És akkor jön a kérdés, hogy miért zavar az a fény, aminek 50 Hz-nél alacsonyabb a villódzási frekvenciája, és erősebb 60 luxnál... Na mindegy, a kellemes félhomályhoz szokott szemek kénytelenek elviselni a verőfényt, amit a kemény egy 60 wattos izzó okoz. A rohadék... Na de nem lehet semmi sem tökéletes. Sőt. Ha az lenne akkor vér lenne reggelire. Nem. Rohanás van reggelire. Máskülönben lekésed a buszt. Felszállsz és a környezetszennyezésről elmélkedsz, amiben te is kiveszed a részed - hiába az ember sose becsülte csak amit elvesztett... No de hát ilyen az élet, meghasonlók sütögetése után azon kapodmagad, hogy le kéne szállni, réveteg arccal kizuhansz a buszból, keményen landolva az aszfalton - asz bezzeg falt! - nem tudva, hogy a talpadra érkeztél-e vagy z ülepedre... Amikor megpróbálsz lépni, kiderül, hogy az előbbi, és lassan visszatérő önbizalommal caplatsz az idora felé. Igen, irodában dolgozol, bár a "szájt" inkább nevezhető bolondok házának, de erre már akkor figyelmeztettek, amikor a szelektív hulladékgyűjtés burkolt formájaként felvettek "dolgozni". Nem, az idézőjel nem vicc, a munka fogalmát eltérő frakciók meglehetősen eltérően érelmezik a modern világban. Például egyesek számára ez egy távoli és kényelmetlen dolog, amit mások végeznek hogy nekik jó legyen. Megint mások olyan dolgok összességét nevezik munkának, amikoris úgy tesznek, mintha csinálnának valamit, pedig valójában csinálnak is, méghozzá azt, hogy tettetik a valamit csinálást. Ez önmagában néha annyira megerőltető feladat eleht, hogy egyszerűbb lenne simán elvégezni, amit rád bíztak. Ez a munka harmadik vállfaja, mellesleg kihalófélben. Például az én munkám sem munka, hanem gittrágás. Valójában nem kulimájszot rágok, hanem okosértelmesneklátszó emberek fülét, hogy ezt vagy azt segítsenek bebizonyítani. Komplájensz. Vagyis be tudod-e bizonyítani, hogy azt kellett volna csinálni, amit csináltál, és úgy csináltad, ahogy kellett volna. "Aladár: Jó reggelt! - Ottó: Bizonyítsd be!" Jé, ez rímel arra, hogynefürgyéle! Muhaha. Mindig csak a hülyeség. Ez a ház mindenre jó. Megyek hupákolni a mezőre. Hozzáférés megtagadva. Ószar! Kac. Na, szerintem nem tudok már értelmeset írni, úgyhogy Sessym off.
|
|
Sessym írta
2008-08-28 17:06 csütörtök
És akkor most lemegyünk havi egy bejegyzésre No nem mintha olyan kevés dolog történne velem. Az az igazság, hogy alapból kevés dolog történeik velem, és ezek nagy részét nem érdemes megosztani. Minden esetre, most, hogy eléggé unatkozom ahhoz, hogy megint írjak jöjjön egy kis élménybeszámoló, avagy értekezés az egyik gyakran nyúzott metálegyüttes "új" albumáról. Igen, az In Flamesről lesz sző. Hát persze, mi más. Mondhatjátok, hogy fan vagyok. Nem érdekel. Egyszerűen tetszik a stílus és találtam mondanivalót a zenéjükben. Persze, minden számuk eléggé általános, szinte mindenki életére rá lehetne húzni. Azért nekem egész mást mond mint mondjuk pl a többségnek
|
|
Sessym írta
2008-08-04 10:16 hétfő
Várjatok... Le kell porolnom ezt a részt. Majdnem egy hét pora áll rajta. Persze, minek is pofázzak, ha nincs miről beszélni. És miről is lenne beszélni, ha minden perc és minden óra egyforma. Miről is lenne beszélni, ha nem számít, mennyire vagy boldog vagy sem, egyvalami minidg ott ólálkodik a tudatod legmélyén: valakinek a hiánya. Mostmár nem tudom, ki az a valaki. Ha ő nem, akkor ki? Ki töltheti be a réseket? Ki foglalhatná el a neki hagyott helyet? Nem tudom. Egészen biztosan létezik ilyen - de hogy valaha rátalálok-e, az más kérdés. Addig marad a hiány. Már megszoktam. Minden perc és minden óra egyforma. Sessym off.
|
|
Sessym írta
2008-07-22 10:04 kedd
Na, csak hog ilyen is legyen ma. Fíling volt visszajönni. Megint érzem, hogy itt kellett volna lennem a munkahelyemen. De tudjátok mit? AZTAT. Nekem is jár egy hét kimenő. Majd bepótoljuk a hiányomat. Amúgy egész jó érzés. Feltöltődtem. Bár nem volt egy spirituális magasrepülés, de azért legalább nem találkoztam azokkal, akik minden nap lehúznak. Egyébként megint rájöttem, hogy ha nem is a barlangok a természetes közegem, határozottan jobban érzetem magam a Lillafüred körüli hegyek gyomrában. Ez annak tudhat be, hogy sötét volt és hideg. Többiek ott vacogtak mellettem. /muhaha. Meg azt hiszem, vennem kéne egy új telefont. Ez egyre rosszabb. Egyszer csak eltűnik a térerő... lol. Megint nem volt időm filózni, és ez jó, legalábbis nekem. Azért egy érdekes mondat megfogalmazódott bennem: "Bízni valakiben nem azt jelenti, hogy elhiszed minden szavát - a bizalom nem más, mint pontosan tudni, mikor hazudik és mikor nem." Érdekes, nem? És tényleg, akikben bízom, azokról pontosan tudom, mikor hazudnak. Na, azt hiszem ennyi elegendő lesz most. Sessym off.
|
|
Sessym írta
2008-07-04 15:24 péntek
Megint rég írtam. Pont egy hete. Furcsa, ahogy a napok egybefolynak, és nem érzel mást, csak ahogy lassan és megállíthatatlanul pereg a sors homokja. Van, hogy csodálom a dolgokat, van, hogy gyűlölöm őket, de egy dolog mindig megragad. És az a véletlenek egymásba fonódása. Érdekes ez a szó. Véletlen. Milyen kifejező: olyan dolog, amire nem is gondoltál volna, hogy megtörténhet. Nem vélted. Ettől még oka van. Csak épp nem ismered vagy nem tudod felfogni. A homok pedig pereg csendesen. Vajon mi történik, ha lefolyik az utolsó szem is? Megmondom. Valaki megfordítja. Amíg csak lesz homok és lesz gravitáció, ami átráncigálja a homokszemeket a kapillárison, addig mindig át fog fordulni. Ez így van rendjén. Még ha szenvedünk tőle, akkor is. Nem láttam még olyat, hogy megállt volna a Körförgás. De hát én még fiatal vagyok, ehhez. No mindegy. Sessym off.
|
|
Sessym írta
2008-06-26 11:30 csütörtök
No csak hogy mára is jusson valami jó: In Flames - Your Bedtime Story is Scaring Everyone Find time and play with innocence Like you ever would I don't see you make any sense I guess you deliver misery Just like you should
Nine o'clock and you paint the skies gray It's not your fault We're the ones who betray But how can you say it with such ease You want to take a stand Or just wanna please
Your bedtime story is scaring everyone But you make me understand The evil that man do. Kedvenc számcímem. Egy kis ötperces zene de annyira sokat mond nekem. Talán másoknak is. Vigyázat, fordítás következik: Estimeséd mindenkit megrémít Lelsz időt és játszol ártatlan, Ahogy mindig tennéd, Nem értem, mi értelme, Úgy hiszem bánatot hordozol, Ahogy kéne tenned.
Kilenc óra, és szürkére fested az eget, Nem a te hibád, Mi vagyunk az árulók, De hogy vagy képes ilyen könnyen kimondani? Állást akarsz foglalni, Vagy épp csak szórakoztatni?
Estimeséd mindenkit megrémít, De megérteted velem Az emberek gonoszságait. Azt hiszem nincs mit kommentálni. Egyszer érdemes elgondolkozni a tartalmán. Egyszer. Sessym off.
|
|
Sessym írta
2008-06-24 11:09 kedd
Valami megváltozott. Valami egészen furcsa. És mégis, talán jobb így. Talán elmúlhat végre. Könnyebb lenne mindkettőnknek. Magam miatt nem aggódom. Én kibirom, nekem mindent ki kell bírni. Inkább miatta aggódom. Olyan mint egy megszállott. És nem a jó értelemben. No mindegy. Lassan már nem tudom megkülönböztetni a megérzéseket az ábrándoktól. Ez zavar a legjobban. Gyakran elképzelek jeleneteket... És nem tudom, hogy azért, mert érzem, hogy úgy lesz, vagy azért mert minden vágyam hogy úg legyen. Régen ilyen sem volt. Régen annyira tiszta és egyszerű volt minden. Régen én voltam én, és mindenki más meg midnenki más. Most meg olyan lettem mint mindenki más. Ez frusztrál. Nem szeretem ezt az érzést. El kell múlnia. Még egy év... Sessym off.
|
|
Sessym írta
2008-06-19 19:16 csütörtök
Az egyszerűség kedvéért ma is egy In Flames szám - és a selejtes fordítás. Bullet Ride
Do you feel anything at all? Do you hear steps at the door? Do you reckon the smell of....? It's life-the the dark that binds you Frightened by your own smell Bitterness will run you through Silent screaming Turning, twisting the alphabet Frantic eyes Awaiting the answer Splinters of a poem Fragments of what you used to be Habitual and gullible Run-down memoirs is all that's left Do you wish to sleep? Do you aim for the shadow? Do you feel infected? It's life-the the dark that binds you It's the cowardice that pulls you under And takes you to the end, where it begins Release, the world is waiting on your arrival Close your eyes, as we witness another bullet ride Do you know about atrocity? Do you that everybody's gone? Do you know that you're on your own? It's life-the the dark that binds you
Ez egy nehéz vers Ezért most csak gondolati fordítás lesz: Őrült futam Érzel te bármit is? Hallassz-e lépéseket az ajtónál? Felismered-e a az illatát... Ez élet - a sötétség mely leköt.
Megrémülve a saját szagodtól, Elönt majd a keserűség.
Csendes sikoly, Forgatja, csavarja az ábécét, Eszelős szemek Válaszra várva, Egy vers szilánkjai, Darabkák abból ami valaha voltál, Megszokott és hiszékeny, Kiüresedett emlék minden, mi megmaradt.
Szeretnél aludni? Az árnyékra célzol-e? Megfertőzve érzed magad? Ez élet - a sötétség mely leköt.
A gyávaság, mi a mélybe ránt, És elvisz a véghez, ahol kezdődik... Ereszd szabadon, a világ az érkezésedre vár, Csukd be a szemed, ahogyan tanúi leszünk még egy őrült futamnak,
Ismered az aljasságot? Tudod-e, hogy mindenki elhagyott? Tudod-e, hogy egyedül vagy? Ez élet - a sötétség mely leköt. Hát ennyit most. Szerintem tanulságos. És persze nagyon is ráillik valakire... Sessym off.
|
|